Mexikói férjemmel eredetileg úgy terveztük, hogy 2014 karácsonyát Mexikóban töltjük majd az ő családjával. A körülmények végül megváltoztak, és pár héttel indulás előtt úgy döntöttünk, nem fogunk visszajönni Magyarországra, inkább adunk egy esélyt Mexikónak, vagyis magunknak Mexikóban.

Az utolsó esténket rokonoknál töltöttük, akik kíváncsian hallgattak minket, és minden érdekelte őket Mexikóval kapcsolatban. Az egyik kérdésük az volt, hogy ismerik-e a pálinkát. Persze, hogy nem. Majd a következő kérdés az volt, hogy milyen gyümölcsből lehetne Mexikóban pálinkát készíteni. Nekem elsőre a mangó ugrott be, mert ez a gyümölcs ott annyira hétköznapinak számít, mint nálunk az alma. Minden sarkon lehet kapni, a gyümölcs szinte ott rohad meg az útszéli fák alatt, mert annyi van belőle, hogy sokan még a fáradtságot sem veszik, hogy felszedjék.

Persze, nem tudom, hogy tényleg jó pálinkát lehetne-e belőle főzni, vagy hogy valaha bárki is próbálkozott volna ezzel, bár nem kizárt. De itt született meg a mangópálinka gondolata, ami szuper ötvözete a magyar és mexikói életnek, és én rögtön tudtam, hogy ez lesz a neve a tervezett blogomnak. Ha egyszer arra vetemedek, hogy le is főzöm, feltétlenül írok majd róla.

Az utazás persze egy rémálom volt. Az utolsó éjjel jó, ha 4 órát aludtunk. Reggel 6-kor indult a repülő. A reptéren még át kellett rendezni a poggyászokat, mert egyik-másik meghaladta a maximális súlyt. 3 db 23 kilós feladott poggyásszal, 2 db 12 kg-os hátizsákkal és 3 kisebb kézipoggyásszal vágtunk neki az útnak ketten. 2 órás repülőút, majd átszállás Amszterdamban 6 óra várakozással, aztán jött a 12 órás út Mexikóvárosig (az alábbi képen ez a hatalmas város látható a repülőből). Itt fel kellett vennünk az összes csomagot és átszállni még egy helyi járatra, ami persze késett, így 4 órát vártunk itt is.

A mexikóvárosi átszállás alatt legalább nem unatkoztunk, mert itt át kellett menni a bevándorlási részlegen. A papírmunka után a vámon mindenkinek részt kell vennie egy szerencsejátékban is, ami abból áll, hogy megnyomsz egy nagy gombot, ami vagy piros lesz, vagy zöld. Ha zöld, akkor mázlid van, és mehetsz tovább a csomagjaiddal. Viszont ha piros, akkor kipakoltatják veled az összes poggyászodat átvizsgálásra. Tejtermék, hústermék, a megengedettnél több szeszesital, valamint kábítószer után kutatnak. Ha szerencséd van a túrórudit el tudod adni sima csokinak. A rúd szalámira azt a trükköt hallottam, hogy ezüstpapírba, szatyorba jól becsomagolva egy pólóba tekerve talán nem is veszik észre. Hála Istennek, mi zöldet nyomtunk. Viszont a budapesti Duty free-ben vásárolt pálinkánkat igencsak fejvakargatva nézegették a következő járathoz tartozó biztonsági ellenőrzésnél. Hosszas egyeztetés után végül felengedték a 3 üveg páleszt (halleluja!)

Acapulcoban, ahova 28 órányi utazás után érkeztünk meg, elgémberedve, elfáradva, már vártak a rokonok. Ott hajnal 1 óra volt, de olyan meleg volt (kb. 25-27 fok), hogy a téli ruhák alatt szakadt rólunk a víz. Én már alig vonszoltam magam. Csak egy jó kis fürdőre és egy puha ágyra tudtam gondolni. Erre mikor megérkeztünk a rokonok házához, egy nagy ismeretlen embertömeg várt minket tűzijátékkal, zenével, kajával. Összegyűlt a szomszédság, ettek-ittak a tiszteletünkre. Pedig ők sem ismertek minket. De itt az nem lényeg.

Ha bulit rendezel, a szomszédok (nem beszélve a rokonokról) rendesen megsértődnek, ha nem hívod meg őket. Ha téged meghívnak valahova, az teljesen természetes, hogy te az utolsó pillanatban döntöd el, hogy elmész-e vagy sem, és hogy elviszed-e a családod, barátaid, rokonaid, vagy sem. Persze, erről nem kell előre szólni a házigazdának, aki a lehető legszívélyesebben fogad mind a 10 plusz vendégeddel együtt. Itt bulit rendezni bármilyen okból zsákbamacska, mert sose tudod mennyi ember fog eljönni. Az is lehet, hogy a vendégeid felét pedig a bulin fogod életedben először látni.

Visszatérve a mi köszöntő bulinkra, én még 2 óráig bírtam a gyűrődést, belevetve magam a spanyol nyelvbe, a mexikói kajába (lásd a bal oldali képen azt a gyroshoz hasonló hústoronyt) és a tengerparti fülledt melegbe. Hajnal 3-kor végül elengedtek aludni. Rögtön vettem is egy hideg zuhanyt. Nem mintha lett volna választásom, ugyanis ott nem volt meleg víz. Nem csak aznap, hanem úgy általában. Minek az, mikor amúgy is 25-30 fok van, még éjszaka is. Majd abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy mi aludhattunk abban a szobában, aminek ugyan a belső udvarra nézett az ablaka, de a szúnyogok miatt zárva tartották. Egy ventillátorral próbáltak kedveskedni, de az sem segített sokat. Reggelre szétfőttünk a szobában, de az újabb hideg zuhany most legalább már kifejezetten jól esett.

És ezzel kezdetét vette a mi kis mexikói kalandunk.